2011.04.19.
A gazdasági válság ellenére elmondható, hogy a értékálló luxuscikkek iránt egyre nő az érdeklődés.
Ezt bizonyítja, az augusztus 19-23-ig Mumbaiban megrendezett, India lnternational Jewellery Week IIJW) ékszerkiállítás is, ahol rekordszámú kiállító és szakmai látogató vett részt.
Magyarországot már több éve képviseli egy maroknyi kis csapat Jánoska Tibor koordinátor vezetésével, támogatásával - akinek ezúton köszönjük meg mi is fáradhatatlan segítségét. A gyártókkal és forgalmazókkal együtt kiállítóként részt vett a kiállításon a Metal-Art Zrt. is, akinek alkotásaival megismerkedhettek az odalátogatók.
Indiában az ékszerek készítésének és viselésének többszáz éves múltra visszatekintő nagy kultusza van. A nők már egészen kisgyermekkortól gyűjtögetik ékszereiket melyeket természetesen hordanak is az évek alatt és ez adja majd idővel az ő vagyonukat. A gyártók minden évben valami újjal próbálnak megjelenni, és a közönség majd eldönti, hogy hétköznapokra vagy különleges alkalmakra készültek-e ezek az ékszerek. A szakma izgatottan várja, hogy milyen új csodákkal, technológiákkal jelennek meg, milyen új formákat és kompozíciókat, anyagokat álmodnak meg a tervezők és mitől lesznek egyre szebbek, különlegesebbek, ugyanakkor még mindig hordhatóak az ékszerek. Jelentős visszhangja volt, hogy a szervezők külön pavilonba helyezték a kő-, drágakő nagykereskedőket. Ez, azért volt fontos, mert sok ékszerkészítő látogatja a kiállítást és így koncentráltan egy helyen válogathattak, vásárolhattak az igényeiknek megfelelően. Idén első alkalommal rendezték meg a kiállítást megelőző napokban a „sajtó-hetet", melynek mi is részesei lehettünk. Ebben a pár napban a legtehetségesebb indiai tervezők mutatták be legújabb ékszerkölteményeiket, közöttük olyan tervezők is, akiknek ékszereit Indiától egészen Amerikáig több filmsztár, énekes és politikus viseli. A bemutatott ékszerekből néhány oldallal később egy kis ízelítőt nyújtunk.
India a leggyorsabban növekvő ékszeripari központ - tele energiával és szenvedéllyel Az ékszeripar ma is virágzó ágazat és céljuk, hogy a világ, vezető gyémánt- és minőségi drágakő kereskedőivé váljanak, és India a legkeresettebb ékszerpiac legyen.
A gyakran szubkontinensként emlegetett ország hosszú történelme, ami mind a mai napig nagyon élénken él a mindennapokban is, méltán tette Indiát a sokszínű kulturális értékek országává.
Az ország jelenleg a világ tizenkettedik legnagyobb, gazdaságával rendelkezik. Az utóbbi évtized reformjai Indiát a világ második leggyorsabban bővülő gazdaságává tették. Ugyanakkor, a nagyarányú szegénység, analfabetizmus és alultápláltság jelentik a modern India számára a legnagyobb kihívást. A világon minden hatodik ember indiai.
A lakosság hihetetlenül sokszínű. Felsorolni is lehetetlen hány népcsoport él az országban. A közlekedés a nagyvárosokban a zsúfoltság miatt kaotikus. Olyan, mint „szociális ellátás, támogatás", ismeretlen fogalom számukra. India forgataga, és megdöbbentő ellentétei vagy magával ragadják az embert és igyekszik felfedezni, meglátni a szépet vagy - az egyik kedves ismerősöm szavaival élve: belebetegszik a látványba és szagba. Tapasztalatom szerint mindenkinek meg kellene ismernie ilyen és ehhez hasonló országok, népek életét és kultúráját értékrendje kialakításához, mert nem mindenki úgy él, mint „nyugaton".
In. Ékszerpiac V/ 2010.09. szám 8-9. p.
« Visszalépés