Az alapítókra emlékeztet a felújított, fehér márványtábla

2010.12.21.

Csöke Péter gyulai kőfaragó a helyszínen restaurálta a márványtáblát.

Ez a tábla az egykori kórházalapítók, illetve az intézmény támogatóinak névsorát tartalmazza. Sokan közülük több ingatlan árát ajánlották fel a nemes cél érdekében. Jó lenne, ha napjaink társadalmában is egyre többen lennének azok a vagyonos emberek, akik a közjó javára ada-koznak. Ezért illeti köszönet Zsigovits István helyi ékszerészt és műgyűjtőt, aki most itt segített - mondta dr. Kovács József főigazgató, a Pándy Kálmán kórház belgyógyászatán pénteken felavatott emléktábla előtt.

A több mint két négyzetméteres carrai, fehér márványtáblát egy barátja ajánlotta a helyi vállalkozó figyelmébe, aki hamarosan felkereste Csöke Péter gyulai kőfaragót. A mester a helyszínen restaurálta a hatalmas márványtáblát. A megcsorbult sarkait kipótolták, a felületét lecsiszolták, a megkopott betűket újravésték és aranyozták, s ezután éjjel is jól látható, ugyanis állandó világítást kapott.

A most átadott márványtábla méltó módon emlékeztet ezután a kórházalapításban adományo-zóként résztvevő korabeli megyei polgárokra, mindazokra, akik pengőadományaikkal segí-tették Békés vármegye első magánkórházának létrejöttét

 

In. Békés Megyei Hírlap LXV. évf. 296. szám, 2010.12.21. 12. p.
 

« Visszalépés